Hello :)

Üdvözöllek a blogomon!

Jurassza Zsófia vagyok, fotográfus. 2017-et írunk, szóval 16 éve vagyok ezen a pályán. Azt hiszem ennyi idő után mondhatom, hogy profi fotós vagyok :)

Az elmúlt években sokszor jutott eszembe a gondolat, hogy vannak bizonyos témák a fotózáson belül, melyekről szívesen írnék időnként néhány sort. Mivel nem vagyok író, viszont abban, amit csinálok maximalista vagyok inkább lebeszéltem magam róla, vagy egyszerűen csak nem volt rá időm. Ez látszik akkor is, ha kicsit lentebb nézel kedves olvasó, hiszen 2015-ös az ezután következő bejegyzés. 

Ezt a blogot most amolyan információs bázisnak szánom, ahol bemutatkozom, és leírom a válaszokat olyan kérdésekre, amelyekkel viszonylag sűrűn találkozom amikor munkával megkeresnek, illetve amiket olyanok szoktak kérdezni, akik még nem ismernek.

Néhány téma, azok közül, melyekről írni szeretnék:

Miért és hogyan lettem fotós?

Hogyan zajlik egy fotózás, milyen munkafolyamatokból áll össze?

Miért annyi az ára a fotózásnak,amennyi?

Mire van szüksége a fotósnak egy helyszínen, amikor fotózni megy?

Hogyan kezeljük a fényképeket?

A szerzői jogról…

Hirtelen ennyi - ha van kérdésed, vagy témafelvetésed - bármi a fotózással kapcsolatban írj egy ímélt a jurasszazs@gmail.com-ra. 

Köszönöm, hogy itt vagy velem :)







Index.hu CÍMLAP / COVER

Éppen most kaptam a hírt, hogy a legutóbb fotózott MSP Design segítségével a tulajdonosok által felkészített lakás címlapos lett az indexen. 

My last work with MSP Design Studio (interior photography) on the cover of index.hu


Kata tesztfotói

Katát a Visage Models új arcát fotóztam nemrég egy Kreás projektben, de azért készítettünk néhány egyszerűbb tesztfotó is. Az ügynökség nagyon örült neki :)

Kata fotóit megnézhetitek itt, a weboldalon: Kat at Visage

Valamint a Visage oldalán: visagemodels.hu








Czutor Zoltán portré

Bizonyos időközönként “megguglizom” a nevem. Ilyenkor néha találok olyan megjelenéseket, amikről nem is tudtam. 

Itt egy régi fotóm Czutor Zoliról az artnews.hu oldalán: http://artnews.hu/2015/01/29/szololemezt-keszitett-czutor-zoltan/

Valamint még egy ugyanabból a sorozatból, a librarius.hu-n: http://librarius.hu/2014/12/26/czutor-interju-nem-biztos-tudom-szeretni-magyarorszagot-is/

Találhattok még fotót Zoliról a portrék galériámban is: http://www.jurassza.com/portraits

1
Using Format